Get Adobe Flash player

Értelmi fogyatékossággal élők számára vizes szabadidősportok népszerűsítése

A Szerdahelyi Sportegyesület a Magyar Szabadidősport Szövetségtől támogatást nyert „Értelmi fogyatékossággal élők számára vizes szabadidősportok népszerűsítésére”.   

Programunk keretén belül kétféle vizes sportágat népszerűsítettünk értelmi fogyatékossággal élő személyek körében: úszást és sárkányhajózást, mindkét programunk helyszíne Nagykanizsa volt.

Az úszásoktatás helyszíne a Kanizsa Uszoda és Strandfürdő volt, melybe összesen 30 fogyatékossággal élő személyt vontunk be, alkalmanként 10-10 főt. A programban részt vettek olyan sportegyesületi tagjaink, akik a Magyar Speciális Olimpia Szövetség úszóversenyein részt vesznek, cél az úszóversenyekre való felkészítés és új úszásnemek tanulása. A fogyatékossággal élők másik részének úszást tanítottunk. A résztvevők többsége számára mozgásterápiás fejlesztést tartottunk, ahol a mozgáskoordináció fejlesztése mellett a fizikai állóképesség növelése volt a cél. Ezen célcsoport kiválasztásánál figyelembe vettük a mozgás koordinációs tesztek eredményeit, az egészségügyi panaszok, valamint a testi fogyatékosság meglétét is.

Mindkét célcsoportnál fontos volt a víz, a sport szeretetének kialakítása, illetve fenntartása.

 

uszas 1     uszas 2

Programunk második részében új sportágként a sárkányhajózással ismertettünk meg 20 fő fogyatékossággal élő személyt. A program helyszíne a nagykanizsai Csónakázó- tó volt, ahol  Kanizsai Sárkányhajó Sportegyesülettől béreltünk hajót. A hosszú tél miatt programunkat nem tudtuk időben kezdeni, ezért április hónapban sűrítettük az edzéseket. Programunk ezen része nagyon jól sikerült, kezdetben a résztvevők többsége félt a víztől, az ismeretlentől, az esetleges borulás veszélyétől, de ezek a félelmek az első néhány alkalom után megszűntek. Nagyon jó fizikai aktivitást igénylő sportnak bizonyult a hajózás, ahol 20 evezősnek teljes összhangban kell dolgoznia. A projekt előrehaladtával megfigyelhetővé vált a sárkányhajózás csapatépítő és kiváló hangulatteremtő hatása. Bebizonyosodott, hogy ez a sport a megfelelő biztonsági intézkedések mellett - mentőmellény, vízimentő jelenléte, elméleti oktatás alapvető szabályokról - elsajátítható vízi sport a fogyatékossággal élők számára is.

 

sarkany-1   sarkany 2

 

sarkany-3    sarkany-4

A program a MOB támogatásával valósult meg.

A programot az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatta.

  

 

logo     logo2